A világnapokról

Felhívás 2016

Origami Világnapok 2016

Budapest, XII. kerületi  Jókai Klub Lívia-Villájában  október 15-ére egész napos origami workshop-ot szerveztek. A résztvevők, az ELTE Tanító-és Óvóképző Kar hallgatóinak nagy létszámú lelkes csoportja volt, a foglalkozás vezetője pedig én voltam.
Sok modellt meghajtogattak, egyszerűektől kezdve, akciósokon keresztül, az azonos  elemekből összeállítható modellekig, amiket az óvodásokkal, kisiskolásokkal is meg tudnak majd valósítani. A jövő pedagógusai előtt aznap kinyílt az origami csodálatos világának kapuja. Az idei világnapra készítendő közös alkotásuk a szemmel nem látható tudás. Biztos, hogy terjeszteni fogják az origamit, amerre csak lehetőségük adódik ettől kezdve.  
Kincseiket saját készítésű origami táskában vihették el magukkal, amit a földön hajtogattak meg egy nagyméretű újságpapírból. Vetítéssel váltogatott, egész napos asztal melletti foglalatoskodás vége felé szinte testedzésnek tűnt ez a mozgás.
A mellékelt fotók bizonyítják a nap hangulatát, a rácsodálkozást, az örömöt, a vidámságot, és az elmélyült figyelmet is.

Köszönöm, hogy részese lehettem: Orient Enikő

Fotók: Litauszki Erzsébet

  Origami Világnapok 2016 Budapest Jókai Klub
 
Origami Világnapok 2016 Budapest Jókai Klub   Origami Világnapok 2016 Budapest Jókai Klub   Origami Világnapok 2016 Budapest Jókai Klub
 
Origami Világnapok 2016 Budapest Jókai Klub   Origami Világnapok 2016 Budapest Jókai Klub   Origami Világnapok 2016 Budapest Jókai Klub